social distance

News

Return to office – Saját tapasztalatok

2020. 07. 14

Ebben a rövid cikkben nem csupán tájékoztatni szeretnénk a felelős magatartásunkról, de egyben megosztjuk gyakorlatunkat, és tapasztalatainkat is, hátha hasznos lehet másoknak is.

A vírushelyzet elején, a megfelelő vezetők bevonásával azonnal megalakítottuk a felelős válság tanácsot, mely folyamatosan figyelemmel kísérte az eseményeket, és azonnali döntéseket hozott. Március közepétől minden irodai kollégának engedélyeztük a home office-t, és biztosítottuk annak feltételeit. Ez sok folyamat átszervezését, és logisztikai kihívások megoldását is magával hozta. Köszönhetően csapatunk elhivatottságának, és kemény munkájának, a hatékonyságunk alig csökkent.

Közel három hónapig dolgoztunk így, majd június első felében visszatértünk az irodába. Természetesen nem úgy és nem olyan mértékben, mint korábban. A visszatérés előtt

  • új kockázatértékelést készítettünk,
  • létszám korlátozásokról döntöttünk a helységek és a teljes iroda vonatkozásában,
  • „A” hét / „B” hét verzióval félig megtartottuk a home office-t,
  • kihelyeztük minden ajtóra a helységre vonatkozó szabályokat,
  • létrehoztuk a megfelelő kézfertőtlenítő pontokat,
  • védőeszközöket biztosítottunk a tömegközlekedést használó, vagy ügyfelekkel találkozó kollégáinknak,
  • minden kollégát tájékoztattunk a változásokról, és képzést kaptak az alaposabb megértés érdekében.

Mindezek után a saját irodánkat is „leauditáltuk” a Restart Your Business with BV ellenőrző csomag szigorú követelményrendszere alapján és az így megszerzett Safe Guard matrica kikerül a bejáratunkra.

Pontosan ismerjük tehát az ügyfeleink számára nyújtott megoldásunk nehézségeit, de egyben végrehajthatóságát is.

Tapasztalatunk szerint az új körülményekhez könnyű, és gyors az alkalmazkodás. A legnagyobb kihívást a belső levegő keringtetésű légkondicionáló használatának mellőzése jelenti. Ez a nyári hőségben okoz nehéz időszakokat, de muszáj fegyelmezettnek maradni. Abban a pillanatban, hogy egy közös helységben keringtetni kezdjük a belső levegőt, automatikusan keresztülhúzzuk minden más intézkedésünk értelmét.

Fenti intézkedések minden vállalkozás életében szükségesek, hogy biztosítsuk ügyfeleinknek, munkatársainknak, és családtagjainknak a lehető legbiztonságosabb munkakörnyezetet.

Amennyiben úgy gondolja, hogy szakértelmünkkel és tapasztalatunkkal a segítségére lehetünk, forduljon hozzánk bizalommal, és keresse kollégáinkat.

https://www.bureauveritas.hu/szolgaltatasaink/restart-your-business-bv

Vigyázzanak magukra, és vigyázzunk egymásra!