A nemzetközi tanúsítási feladatok racionalizálása
Az ügyfélre szabott nemzetközi tanúsító audittal a multinacionális vállalatok képesek racionalizálni erőforrásaikat, mely jelentős idő- és pénzmegtakarítást jelent. Egy ilyen nagy léptékű, különböző helyi nyelveket és üzleti gyakorlatokat is magába foglaló audit esetében olyan tanúsító szerv együttműködése szükséges, amely képes a tanúsítási igényeket következetesen kielégíteni, akárhol is helyezkednek el az adott üzleti egységek. Az ügyfélre szabott nemzetközi tanúsító audit egy vagy több szabvány alapján is végrehajtható.
Előnyök az Ön szervezete számára:
Az ügyfélre szabott nemzetközi tanúsító auditot végrehajtó cégek az alábbi összvállalati előnyökkel számolhatnak:
Egyetlen tanúsító cég használata az összes résztvevő országban;
A különböző vizsgálandó témák kombinálásának lehetősége egyetlen audit során, ami azt jelenti, hogy kevesebbszer kell megszakítani a munkafolyamatokat, csökken az auditra szánt idő és az utazási költség;
A sok különböző tanúsítványt felválthatja egyetlen kombinált tanúsítvány; és
A rendszerek (minőségügyi, környezetvédelmi, társadalmi felelősségvállalási stb. rendszerek) irányítása egységesebbé válik a cégen belül.
A végeredmény az egész szervezet magasabb szintű működése és teljesítménye, ami a belső és a külső érdekeltek számára egyaránt előnyös.
Miért a Bureau Veritas Certification?
A Bureau Veritas Certification számos ügyfélre szabott nemzetközi auditot hajtott már végre olyan cégeknek, mint például az IBM és a Sony.
A Bureau Veritas Certification több mint 30 nemzeti és nemzetközi akkreditációs testület elismerését bírja az alábbi irányítási rendszerek tanúsítása terén:
ISO 9001 Minőségirányítás
ISO 14001 Környezetirányítás
OHSAS 18001 Munkahelyi egészségvédelem & biztonságirányítás
ISO/TS 16949 Autóipari minőségirányítás
SA 8000 Társadalmi felelősségvállalás
ISO 27001 Informatikai biztonság
Stb…
A Bureau Veritas Certification a világ egyik vezető tanúsító szervezete, amely 100 országban körülbelül 80 000 céget tanúsított már.
Sikerünk alapja az ügyfeleinkkel kialakított szoros partneri kapcsolat.
A Bureau Veritas Certification erőssége nem csak a globális jelenlétben rejlik, hanem az 5 700 főből álló, speciálisan képzett auditori csapatának kombinált készségeiben.
A Bureau Veritas Certification a különböző elismert szabványok legszélesebb körében képes az integrált tanúsítás lehetőségét biztosítani, ami segíti az egységességet, az optimalizálást és a hatékonyságot.
Gyakori kérdések:
K: Mi a fő előnye az egyetlen nemzetközi tanúsító szervezet által végrehajtott integrált auditnak és annak, ha egyetlen globális tanúsítványt szerez a cég?
V: Költségmegtakarítás. Ezzel az auditálási konfigurációval a Bureau Veritas Certification néhány ügyfél esetében az auditálási költségeknek akár 40-50%-os csökkenését is el tudta érni. Mindez az általunk alkalmazott hatékony auditálási folyamatnak köszönhető.
K: Például mivel teszik hatékonyabbá az ügyfélre szabott nemzetközi auditokat?
V: A Bureau Veritas Certification különböző eszközöket használ a hatékonyság növelésére:
A mintavételes módszer alkalmazásával nő a költséghatékonyság;
Projektirányító csapat felállítása a kapcsolódó szervezés könnyítésére;
Az egyszerre elvégzett többféle audit miatt kevesebb az auditra szánt munkaidő és költség;
Kapcsolódó képzések nyújtása;
E-oktatás a képzési költségek csökkentésére, pl. online tanfolyamok és webszemináriumok útján;
Egységes szabványértelmezés használata a szervezet hálózatán belül; és
Új auditálási technikák használata, pl. e-auditálás.